Dr. Ormos Imre
Kossuth díjas egyetemi tanár
(1903-1979)
1903. május 27-én született Budapesten, apja Ormos (Opauszki) Pál, anyja Müller Erzsébet. Kispesten nőtt fel, szűkös anyagi körülmények között. Itt végezte iskoláit is, majd két érettségi birtokában beiratkozott az akkor még társadalmilag alig értékelt Kertészeti Tanintézetbe, ahol 1926-ban szerzett oklevelet. Kezdetben Unghváry László Faiskolai Rt. budapesti irodáját vezette, ahol felfigyeltek a törekvő, jó nyelvkészségű fiatalemberre és 1927-ben Törökországba küldték, lerakat létesítése és a vevőkör szélesítése céljából. Két évet töltött Törökországban, ez alatt megtanult törökül és tökéletesítette francia nyelvtudását. „A Kertészeti Tanintézet után, fél éves friss diplomával a zsebemben Törökországba mentem. Ankara, akkor Kemal pasa reformjai hatására kezdett fővárossá fejlődni. Rendeztük az utcákat, parkosítottunk, én terveztem a hősök temetőjét, dolgoztam Kemal pasa magánbirtokán, építettünk a követségnek és magánmegrendelőknek.” – írja visszaemlékezésében. Törökország után szükségét érezte, hogy szakmai ismereteit tovább fejlessze, így Ausztriában, a Bécs melletti Helenium Kertépítő Vállalatnál helyezkedett el, ahol 1929. novemberétől 1932. márciusáig dolgozott. Jól megtanult németül, tovább mélyítette szakmai tudását. Beiratkozott a bécsi műegyetemre és több szakmai tárgyú cikket írt osztrák szaklapokba. Ausztriai tartózkodását felhasználva, többször tett szakmai tanulmányutat Németországba és Franciaországba. |
Ormos Imre a 30-as években |
1931-ben Rerrich Béla a Kertészeti Tanintézet kerttervezés tanára levélben kérte fel Ormos Imrét tanársegédjének, de mivel Rerrich 1932-ben váratlanul elhunyt, Mohácsy Mátyás – a több nyelvet beszélő és a szakmában hírnevet szerzett – Ormos Imrét kérte fel utódjául.
Ez időtől kezdve tanította a kerttervezést ezen a helyen, havidíjasként kezdve, majd végül, mint egyetemi tanár. Ormos Imre végzettségei: kertészeti tanintézeti oklevél (1926), kertésztanári oklevél (1939), kertészeti főiskolai oklevél (1944), bölcsészdoktori oklevél (1944) 1960-ban szerezte meg a mezőgazdasági tudományok doktora tudományos fokozatot. 1970-ben a Kertészeti Egyetem tiszteletbeli doktora címet adományozott számára.
Ormos Imre főbb munkahelyi beosztásai a Kertészeti Tanintézetben, illetve annak jogutódjaiban: havidíjas (1932), segédmunkaerő (1936), akadémiai rk. tanár (1939), akadémiai r. tanár (1943), egyetemi ny. rk. tanár (1946), egyetemi ny. r. tanár (1947), tanszékvezető (1939), Agrártudományi Egyetem Kertész Kar dékánja (1948-1949) Kertészeti és Szőlészeti Főiskola igazgatója (1954-1960) rektorhelyettes (1963-1966).
Tanári munkájában fő törekvése volt, hogy az akkor még csak egy tantárgyat jelentő kerttervezés oktatását elmélyítse, az addig e területen uralkodó neobarokk stílust korszerűbb irányzattal helyettesítse, amely a téralkotás megoldását helyezi előtérbe, a növényalkalmazásban pedig él azokkal a lehetőségekkel, amit az időközben kibontakozott évelő-nemesítés kínáll.
Különös gondot fordított arra, hogy a vezetése alatt létrejött kerttervek a legnagyobb mértékben használhatók legyenek, akár az otthont jelentő házi kertek, akár közkertek, gyermekjátszóterek adták a feladat tárgyát. Megkívánta, hogy a kert terveit teljes részletességgel és pontossággal készítsék el – ami addig nem volt szokásos – s ez akkor bizonyult jövő bemutatónak, amikor a hallgatói bekapcsolódtak az építészeti tervező vállalatok munkájába.
Vezetésével készült el az Országos Tervhivatal megbízásából a Balaton-vidék zöldterületi fejlesztésének átfogó terve. A Balatoni Intéző Bizottságnak alapítás óta aktív tagja volt.
Szakirodalmi tevékenységét 1930-ban kezdte meg, amit szakcikkek hosszú sorával folytatott, majd megjelentek legfontosabb írásai, főiskolai szakkönyvei. „A kerttervezés története és gyakorlata” című kézikönyvként azóta is használt tankönyve (72 ív) két kiadásban (1955 és 1967) valamint „Kertészeti Földméréstan és Kerttechnika” című könyve (43 ív) három kiadásban (1953, 1957 és 1965) jelent meg.
Egy évtizeden keresztül működött közre - mint szaktárgya előadója – a Budapesti Műszaki Egyetem Városépítési Tanszékén az építészek képzésében.
Több ízben tett külföldi tanulmányutakat, így pl.. Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Ausztriában. Előadásokat tartott külföldi egyetemeken és nemzetközi kongresszusokon pl. Wien 1954, Haifa 1962, Berlin 1966, Róma 1964, Nizza 1958, Moszkva, Leningrád, Tallin 1969, Zágráb 1973. stb., legtöbbször az IFLA (Kertépítészek Nemzetközi Szövetsége) magyarországi tanácstagjaként.
1938-ban nősült meg, tanítványát Schrikker Ilonát, okleveles műkertészt vette feleségül. Egy gyermekük született, 1942-ben Ilona, a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar tanszékvezető egyetemi docense.
1942-ben, mint elmaradt korosztályt besorozták, de nem szolgált. 1945-ben kartársai közül az elsők között jelentkezett szolgálattételre a Közellátási Kormánybiztosnál. Szakmai és társadalmi közéleti tevékenysége széleskörű volt, többek között az MTA Kertészeti Bizottság, az IFLA Nagytanács, a Hazafias Népfront Várospolitikai Bizottsága, az Agrártudományi Egyesület választmányának, a METESZ Oktatási Bizottságának, a Magyar Építőművészek Szövetsége, az Építéstudományi Egyesület tagja, a Kertészeti Társaság tiszteletbeli elnöke, a Magyar Urbanisztikai Társaság vezetőségi tagja és bizottsági elnöke, a Városépítés című folyóirat Szerkesztő Bizottságának tagja volt.
Szakmai és vezetői munkáját számos elismeréssel díjazták, többek között Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1954), Szocialista Munkáért Érdemérem (1954. 1960) Mathiász János Emlékérem (1958), Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója (1961), Mezőgazdasági Kiállítás Aranyérme (1962) Kossuth díj (1962), Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Entz Ferenc érme (1963), Abercrombie-díj (1965), Munka Érdemérem arany fokozat (1968), Magyar Urbanisztikai Társaság Hild-érem (1969), Mohácsy Mátyás Emlékérem (1963).
1969-ben nyugállományba vonult, de folytatta szakmai munkásságát és társadalmi tevékenységét. A Kertészeti Egyetemen a szaktörténet tantárgy előadójaként és a külföldi szakirodalom hazai dokumentációja terén végzett értékes munkát.
Hosszantartó betegség után 1979. február 26-án hunyt el.
2003. május 27-én a 100. születésnap alkalmából a Budai Arborétumban avatták fel mellszobrát, Csikszentmihályi Róbert Munkácsy-díjas, érdemes és kiváló művész alkotását.